Space Brothers (Uchuu Kyoudai)
Space Brothers
Megjelenés éve:
Film hossza: 24
Értékelés: 8.59
Műfaj: , , , ,
További info: Myanimelist.net
Nyelv:
Minőség:
Trailer

Gyerekként az ember mindig izgalmasnak és csodálatosnak látja a jövőjét, arról ábrándozik, hogy felnőve nagy és fontos dolgokat fog véghez vinni. Aztán ahogy öregszünk, és már felnőttebb szemmel látjuk a világot, ezek az álmok egyre inkább irreálissá válnak, és szépen lassan elfelejtődnek, a helyüket pedig elérhetőbb célok veszik át.Nanba Mutta és az öccse Hibito gyerekként azt fogadták meg, hogy felnőve ők bizony űrhajósok lesznek, és idegen világokat fognak felfedezni. Teltek-múltak az évek, Hibito pedig kemény munkája révén egyre közelebb került ahhoz, hogy az álma valóra váljon, és történetünk kezdetén épp első japánként készül a Holdra szállni. Fivére ezzel szemben harmincéves korára úgy tűnik már teljesen elfelejtette a gyerekkori álmát, és egy autótervező cégnél dolgozik mérnökként, az irodai dolgozók békés, de kissé unalmas életét élve. Minden megváltozik azonban, amikor egy kellemetlen incidens következményeként (amely során lefejeli a főnökét), Muttát kipenderítik az állásából. A munka, lakás és barátnő nélkül tengődő férfi ráébred, hogy nincs is semmiféle célja az életben, vagyis pontosabban volt célja, csak éppen sok-sok évet elfecsérelt mindenféle haszontalan dologra, ahelyett hogy megvalósította volna. Mutta így hát elhatározza, hogy valóra váltja elfeledettnek hitt gyerekkori álmát, és utoléri, mi több túlszárnyalja az öccsét, hiszen mindig az idősebb testvér dolga, hogy elől járjon, és utat mutasson a fiatalabbiknak.